Mint azt korábban írtam, a babázás nem csak csupa móka és kacagás, egyszerű örömködés. Főleg, ha hasfájós babával áld meg a(z) ______________ (megfelelő beírandó).

A mi esetünkben ez majdnemhogy 24 órás feladatot jelent. Bár a homeopátiás bogyók úgy tűntek beváltak, azért ennél egy kicsit árnyaltabb a dolog. Az igazi hasfájós babánál csak eseti kezelés van, permanens nincs.

Ha éppen nem fáj a kicsi hasa, akkor éhes. Ha nem éhes, és nem fáj a hasa, akkor éppen nem akar, vagy nem tud aludni. Nem akar aludni, tehát szórakoztatni kell, nem tud aludni, tehát nyűgös. Harcol az elalvás ellen, habár már alig lát ki a laposra zárt szemhélya alól. Ha alszik, akkor is gyakran úgy, hogy közben folyamatosan nyögdicsél, mert bántja a hasa. Ilyenkor a cumi is folyamatosan kihullik a szájából, ami viszont a csúnya pocak miatt muszáj, mert megnyugvást nyújt.

És ez így megy a hét minden napján, a nap minden órájában. (Na jó, délelőtt egész jókat lehet vele aludni sokszor, ezzel már lebuktak a csajok! :P)

Bár én szellemi munkát végzek, gyakran nem is az anyanyelvemen, ez eléggé leszívja az agyamat mire hazaérek, de teljesen egyértelmű, hogy ez mégsem olyan kimerítő, mint egy fentebb definiált tipusú gyerekkel lenni szünet nélkül. Igyekszem segíteni otthon, sokszor átvenni, nyugtatgatni a gyerkőcöt (ami nagyon jóleső érzéssel tölt el, mikor egyértelmű jelei vannak, hogy apánál nyugiság van :) ), de nagyon nehéz. Reggel eljövök melózni, napközben leszívja az agyam a munka, este a gyerek üvölt, foglalkozni kell vele, éjszaka velünk alszik, mert nincs értelme a saját szobájába tenni, úgyis 5 percenként kell rohangálni hozzá, így aztán folyton felébredek, nem gurultam-e rá, vissza kell rakni a cumit, megint felnyögött a poci miatt stb. Olyan kimerült vagyok, hogy az valami félelmetes.

Mondhatom, hogy persze, mert nekik ott van a délelőtt, mikor én már elmentem dolgozni, de ettől függetlenül a nap többi részében ott van a sírás, a pelenkázás, a játszás, az etetés, a cumipakolgatás. Amiből este a fáradtságspirál miatt nem tudom úgy kivenni a részem, ahogy kéne. Szóval tudom nagyon jól, hogy ez milyen kemény, és az asszony helytáll, nem panaszkodik, nem esik össze.

Szóval emiatt a kitartás miatt tisztelet neki, és az összes anyának.

De ne felejtsük már el az apákat! Hányásom van a folytonos anyamagasztalástól. Új reklámok, amik az anyákat magasztalják, hivatalos anyák napja stb. stb. Persze, mi, apák csak úgy vagyunk. Dugtunk egy jót, aztán csókolom. Na, ebbe inkább bele se megyek, ez egy másik sztori... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.